• Joy szépségstúdió régi weboldal
  • joy szépségstúdió új weboldal

Egy honlap átalakulása – Joy Szépségstúdió új Weboldolának elkészítéséről

Mikor megkaptam a megbízást az volt számomra a legfontosabb, hogy visszaadjam a stúdió hangulatát. A stúdió modern és kellemes, azonban a weboldala ezt nem tudta visszaadni. Ahhoz hogy összhangba kerülhessen a szalonnal, kétségtelenül szüksége volt egy kis „ráncfelvarrásra”. Emellett leginkább azért volt nélkülözhetetlen megújítani a weboldalt, mert a régi nem volt mobilbarát, sem reszponzív.

 

 Mégis hogyan sikerült átadni a Joy sajátos stílusát? 

A stúdióban a fekete, a fehér és a zöld színek dominálnak. Így a weboldal színei már adottak voltak. A sablont és a honlap felépítését a Joy-lányokkal közösen terveztük meg. Ezzel a fix struktúrával hamar bele is kezdtünk a munkába. Szerencsémre határozott elképzelésük volt: amellett, hogy up-to-date legyen a weboldal, mindenképpen azt szerették volna elérni, hogy a http://joyszepsegstudio.hu/ logikus és könnyen kezelhető is legyen. A hangsúlyt természetesen a szolgáltatásokra és azok áraira helyeztük. Azonban ez még közel sem minden.

 

 Miután feltöltöttem a tartalmakat (a szolgáltatásokat, az árazásokat és a lányok bemutatkozóit), következett a munka design része. A régi képek már nem illetek az új megjelenéshez, így fotósunk, Ákos új képeket készített a lányokról és a stúdióról is. 🙂 

Örülök, hogy Judit készítette a honlapunkat, mert nagyon odafigyelt minden részletre. Folyamatosan egyeztettünk, hogy mi mit és hogyan képzelünk el, és meg is valósult, egy könnyen átlátható, modern, mobilbarát formában! - Mozsár Kincső

 

 Az eredmény: a Joy Szépségstúdió vadi új és egyedülálló weboldala, ami immár reszponzív, felhasználóbarát, letisztult és modern!  

Innentől már csak a SEO-val kell foglalkoznunk illetve, hogy első helyre kerüljön a Google keresőben.

Az oldal itt nézhető meg: http://joyszepsegstudio.hu/